Magyar színész még soha nem kapta meg azt a díjat, amit most Horváth László Attilának ítélt oda a zsűri.
– Egy sorozat néhány epizódjában voltam főszereplő, játékfilmben mindössze 3-4 mondat erejéig szerepeltem, így nem áll távol az igazságtól, ha azt mondom: tapasztalatlan vagyok a filmkészítésben. Ezért is lepődtem meg annyira, amikor kiderült, hogy nekem ítélték a legjobb főszereplőnek járó díjat. Amikor pedig megtudtam, hogy magyar színész még soha nem kapta meg ezt az elismerést, amit egyébként olyan világsztárok nyertek el korábban, mint Jeremy Irons, Harvey Keitel, vagy Jeff Daniels, egy kicsit meg is ijedtem – mesélte lapunknak Horváth László Attila, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művésze, akit a Lélekpark című filmben nyújtott alakításáért a portói nemzetközi filmfesztiválon díjaztak.
Különleges világ
A Fantasportot, melyet az idén 42. alkalommal rendeztek meg, a Variety amerikai filmes szaklap a világ 25 vezető fesztiválja közé sorolta. A Lélekparkot nemcsak azért nevezhetjük nyíregyházi alkotásnak, mert az egyik rendezője – Odegnál Róbert mellett – a teátrum művészeti vezetője, Horváth Illés, és mert a színház művészei szerepelnek benne, hanem azért is, mert néhány jelenettől eltekintve a szabolcsi megyeszékhelyen forgatták.
– Színpadi színész vagyok, 36 éve játszom ebben a színházban, és most először volt lehetőségem arra, hogy ne csak belekóstoljak a filmezésbe, de az első snittől az utolsóig részese is legyek. Számomra ez egy remek kirándulás volt, mert a film világa különleges, teljesen más, mint a színház, és bár én hozzászoktam a komoly terheléshez, a napi 12 órás forgatások után nem egyszer úgy éreztem: nekem ez sok – mondta a népszerű művész, akinek élnek rokonai Franciaországban, így tudja, hogy ott megkülönböztetik a filmszínészt és a színpadi színészt, olyannyira, hogy még az elnevezésük is eltér: előbbi az acteur, utóbbi a comedien, s a színházban játszókat jobban elismerik.
Lelki hullámvasút
– Nálunk sokkal nagyobb az átjárás a film és a színház között, és tény: mind a kettőnek megvannak a maga szépségei, nehézségei. Ha a színpadon elrontok valamit, nem lehet meg nem történtté tenni, a forgatáson viszont van lehetőség a javításra. Szokatlan volt az is, hogy a történetet nem kronologikus sorrendben vettük fel, ezért minden jelenet előtt alaposan végig kellett gondolnom, hogy éppen hol tartunk a nyomozásban, mi az, amit már tudok, mi az, amit még csak sejtek, mert nem mindegy, hogy bizonytalan a karakterem, vagy magabiztos. Ez emiatt lelki hullámvasút is, hiszen amíg a színpadon az előadás legvégén érünk el a katarzishoz, itt ez jóval hamarabb megtörtént, mint ahogy a forgatás befejeződött.
– Sok időt vett el a helyszínek bevilágítása, berendezése, és nagyon furcsa volt megszokni, hogy a napi 12 órás forgatásból végül csak hárompercnyi lett a hasznos anyag.
– A film abból a szempontból is más, mint a színpad, hogy itt még inkább belülről kell dolgozni, s a karakter egyetlen másodpercig sem lehet üres, mert a kamera azonnal lebuktatja. A színházban még az első sorban ülő nézőktől is viszonylag távol vagyunk, a kamera viszont pár centire van az arcunktól, így az érzelmek megélése, kifejezése fontosabb szerepet kap. Ebből a szempontból teljes mértékig a rendezőkre voltunk utalva, hiszen ők látták azonnal a jeleneteket, de azt mondhatom, Robi és Illés is abszolút profik, mint ahogy a stáb minden tagját dicséret illeti. A színésztársaimat különösen: nagyon jó érzés volt olyan emberekkel együtt dolgozni, akik egytől egyig a kollégáim, barátaim.
Közös munka, közös élmény
– Amikor korábban filmekben szerepeltem, el kellett játszanom, hogy ismerem a partnereimet, itt viszont más volt a helyzet: az, hogy mindenkivel évek óta együtt játszunk, nagy könnyebbséget jelentett. Számomra nagyon fontos a közösség, ezért külön öröm, hogy a film közös munka, közös élmény volt – mesélte a friss díjazott, aki a Lélekparkban egy nyomozót alakít.
– Sokat látott, megviselt, megkeseredett ember, a szerep pedig azért nem állt tőlem túlságosan távol, mert sok olyan érzést megtapasztaltam már, ami a nyomozót is jellemzi – mondta Horváth László Attila és hozzátette: a színház részéről bátor vállalkozás volt filmet készíteni, hiszen ahogy neki, a többieknek sem volt túl sok filmes tapasztalatuk, de bíztak bennük, és úgy tűnik, nem hiába.
Forrás: Száraz Ancsa, szon.hu
