ÉVADUNK RENDEZŐI SOROZAT: SEDIÁNSZKY NÓRA

ÉVADUNK RENDEZŐI SOROZAT: SEDIÁNSZKY NÓRA

Folytatjuk az aktuális évad rendezőit bemutató sorozatunkat,

ismerjék meg ezúttal Sediánszky Nórát, A fából faragott királyfi című előadásunk rendezőjét.

A premier ma, 14.00 órai kezdettel lesz a Művész Stúdióban.


Sediánszky Nóra magyar dramaturg és színházi rendező, műfordító, író. Bátran kísérletezik irodalmi anyagokkal, különböző műfajú zenékkel szellemi, művészi társításokat, asszociációkat hozva létre, gyakran felolvasó színház formájában.

A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban érettségizett. Előbb a Pécsi Tudományegyetemen, majd az ELTE magyar-olasz szakán tanult. 2000-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola színháztudományi szakán – Osztovits Levente osztályában – is diplomát szerzett. Szakdolgozatát Egy mítosz születése: a Don Juan-történet kialakulása és megvalósulási formái a XVII. században, különös tekintettel A sevillai szédelgőre címmel írta. 2016-ban doktori értekezését készíti, aminek témája a velencei színház.

Már főiskolásként, 1998-tól három évet dolgozhatott Valló Péter mellett a Radnóti Miklós Színházban, ezt követően egy évadot a Vígszínházban, egyet pedig a tatabányai Jászai Mari Színházban töltött. 2004–2011 között a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja dramaturgként. 2011-től szabadúszó, majd 2016. február 25-től Kirják Róbert igazgató felkérésére a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeti tanácsadója.

Dolgozott többek között a Stúdió K Színházban, a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázison is.

Szinte állandó dramaturgja, alkotótársa Koltai M. Gábornak, de Ladányi Andreával, Tasnádi Csabával vagy Tóth Miklóssal is gyakran dolgozik együtt. Minden műfaj, művészeti ág érdekli. A Dühöngő című darabot John Osborne, a Tempefőit Csokonai nyomán írta. Megihlette már többek között Alfred de Musset, George Sand, Viszockij, Giacomo Casanova, Guillaume Depardieu élete, de írt darabot Jászai Mariról is. Rendezőként a Dumas műve nyomán, általa színpadra írt Kaméliás című darabban mutatkozott be.

2012 januárjától Mesterházy Fruzsinával és Csikós Attilával közösen egy alternatív színházi műhelyt működtetett, a Sötétkamrát, a VII. kerületi Sufni G’Art’N szórakozóhelyen. A hely bezárása után, 2013-ban Szöllősi Mátyás ötlete alapján, vele közösen a Szimpla kertben kezdtek felolvasó színházi sorozatba és négyen megalapították a Szimpla Színházat. Az előadások helyszíneként szolgált például a Bajor Gizi Színészmúzeum, a Műcsarnok, a Trafó Kontra Klubja vagy a Púder Bárszínház is. 2014 őszétől a tematikus – a magyar és világirodalom klasszikusainak átirataival, újragondolásával foglalkozó – „Nagyítás estek” befogadója a Hunnia Bisztró lett. Számos előadást a Tilos Rádió élőben is közvetített, mely műsorokban Sediánszky Nóra szerkesztőként is közreműködött.

Több évig tanított a veszprémi Pannon Egyetem színháztudományi szakán, illetve később a Színház- és Filmművészeti Egyetemen vágóknak tartott vendégkurzust.


Rendezései:

  1. 2018 A kis hableány
  2. 2017 A Név: Carmen 
  3. 2016 Francia rúdugrás 
  4. 2014 A Hold lovagja (Cyrano-variációk) 
  5. 2012 A század gyermekei 
  6. 2012 A Rózsák háborúja 
  7. 2011 Ennyi Bemutató
  8. 2010 Kaméliás Bemutató
  9. Az éj sötétje 


Díjai:

  1. II. Debreceni DESZKA Fesztivál Ady-zsűri oklevél (Jászai, 2008.)
  2. FŐNIX-Tojás díj közönségszavazás - 2009–2010. színházi évad legjobb előadása (Tempefői, 2010)
  3. VIDÉKI SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJA - Kiváló Színházi Műhelymunkáért járó díj (A név: Carmen, 2018)


Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.