Kevesebb, mint egy hónap múlva kezdődik a Vidor Fesztivál!

Kevesebb, mint egy hónap múlva kezdődik a Vidor Fesztivál!

Nyilvános a VIDOR Fesztivál színházi versenyprogramja. Így az sem kérdés, hogy megrendezik-e idén is a Vidámság és Derű Országos Seregszemléjét. S bár a pandémia miatt az elmúlt évadban kevesebb nevettető előadás készült, így is a vígjátékok legjavával találkozhatnak a nyíregyházi nézők augusztus végén.



Bőségesen idézhetnénk a tavalyi VIDOR pillanataiból. Bár 2020 nyarán is sokáig kérdéses volt, hogy a pandémia miatt egyáltalán meg lehet-e rendezni a fesztivált, mégis nagy sikert aratott.


Lesz VIDOR – minőségi kínálattal

Mostanra eldőlt, lesz idén is augusztus 27-től, azzal együtt, hogy a megvalósulás függ a mindenkori járványügyi szabályozástól. A színház sajtóközleményben ismertette a versenyprogramot, a televíziónknak nyilatkozó igazgató pedig jelezte, úgy érzi, a korábbi esztendőkhöz hasonlóan minőségi lesz a kínálat, noha 20-30 százalékkal kevesebb előadásra érkezett nevezés.


Kevesebb előadásból válogathattak

– Sokkal nehezebb dolgunk volt, mint a korábbi években, köszönhetően annak, hogy lényegesen kevesebb bemutatót tartottak a színházak, ez a pesti színházakra kiemelten igaz. Valószínűleg kicsit csodálkozni is fognak majd a nézők, hogy sokkal inkább vidéki színházak előadásait láthatja majd a színházi versenyprogramban – fogalmazott Kirják Róbert ügyvezető.


Kedvencek a nagyszínpadon

A közönség így is számos kedvencével találkozhat újra, itt lesz többek között Gáspár Sándor a Vörösmarty Színház Játék a kastélyban című darabjában; míg a Budaörsi Latinovits Színház a Figaro házasságával lép színpadra. Bemutatkozik továbbá a Váci Dunakanyar Színház a Liliomfival; jön a Szatmárnémeti Északi Színház Illatszertár előadása; valamint a Jászai Mari Színház is a Francia rúdugrás című darabjukkal, melynek főszereplője Crespo Rodrigo, aki a darab rendezője is. De érkezik azért Pestről is előadás, az Orlai Produkcióval Ullmann Mónika; míg Pápai Erika a Karinthy Színház Lököttek című előadásában – például.


Nagy nevek

– Az elmúlt egy évben a Játékszínnek a Nagyvárosi fények volt az egyik kiemelkedő előadása, nem volt egyszerű a díszletét a mi színpadunkra alkalmazni, de végül is sikerült. Nagy Sándornak, mondhatom talán jutalomjáték ez az előadás, de Csonka András, Zsurzs Kati, tehát csupa sztár is fellép ebben az előadásban. A kamaraszínpadon pedig a Nemzeti Színházat emelném ki, ahol A súgó című előadás lesz látható a kamarában. Illetve több olyan kisebb színház is megmutatja magát, melyek a korábbi években nem nagyon voltak láthatóak – tette hozzá a főszervező direktor.


Vígjátékok és formabontó előadások a kamarában

A Krúdy Kamara programjában így idén is helyet kapnak klasszikus vígjátékok és kísérletező, formabontó előadások is. Megtekinthető lesz a Ferencvárosi Pinceszínház vígjátéka; a Spirit Színház Szexpedíció előadását Hegyi Barbarával és Seress Zoltánnal láthatja a közönség. Az Orlai Produkció Határátlépések előadásában áll színpadra többek között Járó Zsuzsa; a Fórum Színház a Love.hu produkciójával szórakoztatja a közönséget; de ellátogat Nyíregyházára a Nézőművészeti Kft. Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém előadásával.


Három produkció a szabadtérin

A Rózsakertbe kilátogató nézők három különböző jellegű színházi élményben részesülhetnek: ismét vendég lesz a nagysikerű Menopauza előadás, érkezik a Veres1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című produkciója; és egy különleges orgonakoncertet is tart Rákász Gergely.


Tervezik a Kossuth téri programokat

Ami a nem Kossuth téri részét illeti a fesztiválnak, megtervezték a koncertsorozatot, melyek sorába a korábbi évekhez hasonlóan két színházi előadást is beillesztettek. Jelen állapot szerint komoly feladat lesz megoldani, hogyan fogják bonyolítani a koncertek látogathatóságát. – Minden elő van készítve, teljesen kész programunk van már. A szerződések úgy vannak kötve, hogy van benne egy feltételes pont, ami alapján, hogyha nem úgy alakulnának a dolgok, akkor ki tudunk lépni belőlük. De ettől függetlenül a szabályozás most nagyon korlátozza még azokat a koncertlátogatási kereteket, amiket az elmúlt években megszokhattak Nyíregyházán – mondta Kirják Róbert.


Jegyvásárlás hétfőtől, szakaszosan

Itt tehát még vannak kérdőjelek, a színházi programokra azonban elindult a jegyértékesítés. A színházbérlettel rendelkezőknek ezúttal is elővásárlási jogosultság jár a VIDOR belépőkre. A VIP bérletesek már július 26-án (hétfőn) válogathatnak a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és jegyirodájában, az érvényes színházbérlettel rendelkezők kedd reggel 7 órától kétnapos elővásárlási jogosultsággal rendelkeznek, csütörtök reggel 7 órától pedig bárki számára megvásárolhatóvá válnak a biléták, melyek augusztus 2-ától online is elérhetőek lesznek. További részletek a színház webportálján és a megújult vidor.eu oldalon.


Forrás: nyiregyhaza.hu

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.