Nyíregyházi siker – Horváth László Attila a legjobb színész díját nyerte a portói fesztiválon

Nyíregyházi siker – Horváth László Attila a legjobb színész díját nyerte a portói fesztiválon

Horváth László Attila, a Móricz Zsigmond Színház színművésze a Lélekpark című filmben nyújtott alakításáért a legjobb színész díját nyerte el a portói nemzetközi filmfesztiválon! Keveset már filmezett a művész, de most egyre jobban tetszik neki az új szakma.


Nyíregyházi sikerrel zárult hétvégén a portói nemzetközi filmfesztivál, melyet idén immár 42. alkalommal rendeztek meg. Az Odegnál Róbert és színházunk művészeti vezetője, Horváth Illés által rendezett LÉLEKPARK című filmben nyújtott alakításáért társulatunk Jászai Mari- díjas színművésze: Horváth László Attila kapta idén a legjobb férfi színésznek járó díjat. Ezt az elismerést a fesztivál több mint 40 éves történetében első alkalommal vehette át magyar színész – adta hírül a Móricz Zsigmond Színház.



„Egy nyomozó, akinek nagyon zűrös élete volt. Betegség és egyebek. Olyan történetek, és extrém viselkedése miatt menesztik vidékre Budapestről. Itt csöppen bele a történetbe, és egy fiatal nyomozónő partnerének teszik oda. Ez egy kvázi misztikus fantasy, és arról szól a szerep, hogy ez a személyiség hogyan létezik és hogyan változik, plusz a sztorival hogyan megyünk előre. A sztori része adott, abban kell már gondolkodni. Ha az ember megkapja a Hamletet, abban kell gondolkodjon, nem Horváth László Attilában. Az ösztönös része az, amikor rájön, hogy ha az ember ezt átengedi magán, ez hol találkozik velem, tehát össze kell egyeztetnem és össze kell fűznöm a testemmel, az érzéseimmel, különben játék lesz csak. Azt én nem szeretem. Az csak műanyag” – fogalmazott játék-eszközeiről a Jászai Mari-díjas színész, Horváth Attila.

Portugáliába, a fesztiválra eljutni is dicsőség volt. A filmet tavaly tavasszal forgatták, a Nemzeti Filmalap támogatásával. A történet a Nyíregyházi Állatparkban indul, majd megjelennek a város ikonikus épületei, a főváros, a zárójelenetekben aztán visszatérnek Sóstóra. Horváth László Attila, aki alapvetően színpadi művész, a korábban forgatott filmekben néhány mondatot, egy-két jelenetet kapott. Már megszerette az új mesterséget, a filmezést. Tudja, milyen eszközöket kell használni a színpadon, és a kamera előtt. „Mesterien visszafogott játék, néma düh és szomorúság...” – olvasható a fesztivál honlapján a jellemzés kedvelt művészünk alakításáról.

„A régi iskola szerint létezik – és tanították annak idején – az átlényegülés fogalma. A mai modern világban ez már dehonesztáló egy kicsit, mert van a korszerű színjátszás, az a flott. Természetes hangon csak mondom, és mindegy, mi történik vele, a lényeg az, hogy te ki vagy. Maga az actor kicsoda, az ő személyisége. Én ezt alázatosabbnak gondolom, mert zseniális írók vannak. Például Csehovot is játszottam, ismételten Gajevet, és ezek a fantasztikus írók megteremtettek egy világot, egy személyiséget, és nekem kutyakötelességem azt megformálni. Ez egy nagy élmény. Nem vagyok én különb annál, az a dolgom, és így irdatlan skálát bejárhat az ember a világirodalomban, és különböző személyiségeket formálhat meg. Mindig is ez vonzott” – vallotta a nyertes film és karaktere kapcsán Horváth László Attila.

A Fantasporto nemzetközi filmfesztivált 1981 óta rendezik meg minden évben, Portugáliában.

A fesztiválon a világ minden tájáról megmérettetik magukat a fantázia/sci-fi/horror-orientált kereskedelmi játékfilmek, szerzői filmek és kísérleti projektek.

A Fantasportot 110 000 látogatójával a Variety amerikai filmes szaklap a világ 25 vezető fesztiválja közé sorolta. A korábbi években ugyanezt a díjat nem kisebb színészóriások, mint Jeremy Irons, Harvey Keitel, vagy Jeff Daniels nyerték el. A díj még nem érkezett meg, sőt a vetítésről sem tudunk sokat, hiszen egy brazil fesztiválra is benevezték, és addig nem kerülhet nagy közönség elé, eddig csak a Nyíregyházi Televízió nézői láthatták egy bemutató alkalmával.


Forrás: nyiregyaza.hu

Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.