Jelentkezőknek

Jelentkezőknek

Kedves Jelentkező!


Köszönjük, hogy érdeklődik színházunk munkája iránt. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatos repertoárszínház, előadásainkat bérletrendszerben játsszuk. Állandó társulatunkhoz számos vendégművész csatlakozik minden évben, sokan közülük rendszeres visszatérők. 

Mivel 10-15 új produkciót készítünk évadonként, így állandóan keressük az új kollégákat - alkalmi vendégszereplőket éppúgy, mint az olyan művészeket, alkotókat, akik hosszabb távon csatlakozni tudnának hozzánk. 

A jelentkezők figyelmébe ajánljuk azonban, hogy a szereposztások kialakítása soktényezős, hosszadalmas folyamat, a döntéseknek a művészeti megfontolások mellett munkajogi, működési, törvényi és bizalmi szempontjai is vannak. 


Mit kérünk? 

A jelentkezőktől első lépésként mindenképpen azt kérjük, hogy küldjék el nekünk formális önéletrajzukat és motivációs levelüket. 

Az önéletrajzban mindenképpen térjenek ki:  

  1. tanulmányaikra, iskoláikra és mestereikre, valamint (mivel ez iskolánként jelentősen változhat) a stúdium felépítésére, összetételére 
  2. valamint korábbi tapasztalataikra, esetleges társulati– vagy szabadúszó munkáikra – a lehető legrészletesebben.  

Külön felhívjuk a figyelmet a referenciák fontosságára, azaz arra, hogy a listákban legyenek megemlítve azok a tanárok, színész– és rendezőkollégák, intézmények, akikhez további információért fordulhatunk. 

motivációs levélben az ilyenkor szokásos bemutatkozáson felül azt kérjük, hogy írjanak pár sort pályájuk mostani helyzetéről, közép- és hosszútávú terveikről, és hogy ezek megvalósításához miért a mi színházunkkal való közös munkát tartják a következő lépésnek. 

Örömmel fogadjuk továbbá a különféle csatolmányokat, bemutatkozó videókat, előadásrészleteket, hangfelvételeket, filmrészleteket, showreeleket, akár teljes portfóliókat - vagyis minden olyasmit, amiből tájékozódni tudunk a jelentkező képességeiről és erősségeiről. 

Kérjük, mindenképpen mellékeljenek az anyaghoz képeket is, amelyek között többféle porté és jelenetfotó is van.


Utána mi fog történni?

Valamennyi beérkező anyag egy nagy adatbázisba kerül. Ebből dolgozunk a szerződtetés házon belüli körének végeztével - illetve vis maior esetén.

Kérjük a jelentkezőket, hogy legyenek megértőek velünk – rengeteg jelentkezést kapunk, így az anyag beérkezése után sem bátorító, sem elutasító választ nem áll majd módunkban adni. 

Egyes jelentkezőktől személyes találkozót fogunk kérni művészeti titkárságunkon keresztül. A találkozó a színház egyik vezetőjével személyes ismerkedésre és kölcsönös tájékozódásra szolgál. Örömmel felelünk a felmerülő kérdésekre. Szeretnénk elkerülni a félreértéseket, így előre jelezzük, hogy ezek az első találkozók semmiféleképp nem tartalmaznak majd munka– vagy állásajánlatot.

Kérjük és elvárjuk, hogy a személyes találkozón részt vevő kollégák a találkozó után maradjanak kapcsolatban velünk – azaz rendszeresen és kitartóan küldjék el nekünk előadás időpontjaikat, tájékoztassanak minket futó projektjeikről és színházi vállalkozásaikról, linkekkel, képekkel, videókkal, akkor is, ha esetleg hónapokig nem áll módunkban érdemben reagálni rá. 

A későbbiekben személyesen keressük majd meg azokat, akikkel együtt szeretnénk dolgozni. 

Hálásan köszönjük valamennyi jelentkezőnek, ha esetleges visszajelzés hiányában is minden évben frissíti nálunk meglévő anyagát – azaz újra beküldi annak aktualizált változatát.

Együttműködését köszönjük, és nézőként szeretettel látjuk színházunkban addig is!

Horváth Illés művészeti vezető

és a Móricz Zsigmond Színház társulata 


Kedves Beküldő Szerző!


A Móricz Zsigmond Színházban rendszeresen mutatunk be kortárs magyar darabokat, és az előkészítő munka során külön gonddal kezeljük az új írásokat, leendő ősbemutatókat.

Azonban működésünk rendje erősen behatárolja, hogy milyen időzítéssel, milyen produkciós feltételekkel tudunk addig ismeretlen új drámákat műsorra tűzni.

Az újdonságokat folyamatosan és aktívan keressük az egyes szerzők megszólításával, de ezek mellett persze mindig örülünk, ha (akár addig ismeretlen) újdonság érkezik be hozzánk.

Kérjük, a szövegeket digitális formában, lehetőség szerint kísérőlevéllel, elérhetőségekkel, szinopszissal és a férfi-női szereplők számának feltüntetésével küldjék el TITKÁRSÁGUNKRASediánszky Nóra művészeti tanácsadónak címezve. Minden esetben a teljes szöveget kérjük, abban az állapotában, amelyet szerzője véglegesnek ítél.

Kérjük, a kísérőlevélben jelezzék a korábbi esetleges bemutatókat (felolvasószínháziakat is!), és általában is, hogy az anyaggal más színház foglalkozott-e már, illetve (amennyiben igen), referencia gyanánt tüntessék fel benne azon színész– és rendezőkollégák nevét is, akik dolgoztak rajta. 

Előre jelezzük, hogy azon szövegek esetében, amelyekkel szívesen dolgoznánk tovább, a szerzőket személyesen keressük meg. Semmilyen más esetben nem áll módunkban visszajelzést adni a beküldött anyagokról, illetve az esetlegesen papíron érkező szövegeket és kéziratokat sem küldjük vissza, hanem (nem publikus) archívumunkban helyezzük el. 

Megértésüket köszönjük, jó munkát kívánunk! 

Horváth Illés művészeti vezető

és a Móricz Zsigmond Színház társulata



A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.