Tartuffe

Moliére

TARTUFFE

(Álszent komédia)

Fordította: Petri György

Rendező: BAGOSSY LÁSZLÓ

Moliere legnagyobb botrányt kavart műve. Bemutatója után a felháborodott klérus azonnal betiltatta, s csak szerzőjének több évi küzdelme után kerülhetett ismét színpadra.

Tartuffe, a szenteskedő szélhámos, Orgont a buzgó mintapolgárt szinte mindenéből kifosztja, házába és bizalmába férkőzve elcsábítja feleségét, megkaparintja vagyonát, és kis híján börtönbe juttatja.

Moliere életművének legvalószínűtlenebb happyendje arra figyelmeztet bennünket, hogy mindig is voltak és mindig is lesznek a fennálló rend és tekintély nevében fellépő szerencselovagok, akik legyőzhetetlenek, mert az életben - sajnos nem úgy, mint a színpadon – rajtakaphatatlanok

Díszlet: ZEKE EDIT

Jelmez: FÖLDI ANDREA

Segédrendező: FÜLÖP ANGÉLA

Kritikák

...Bizony meglehetősen zavaros előadás került ki Bagossy László keze alól, amely majdnem két felvonáson át – hogy pontos legyek: egészen az előadás utolsó öt percéig – gyanúsan nem szól semmiről. Csordogál Petri György fordítása – illetve annak időnként vaskos kiszólásokkal és/vagy jópofának szánt, maiaskodó szlenggel rontott változata (Petri nem fordított olyan beköpéseket, mint amit Dorine állít, hogy ugyanis „Tartuffe rá van cuppanva Elmirára”, vagy – szemrehányó éllel – hogy „te mindent beszopsz”) –, és csak várunk, és várunk, hogy történjék már valami. De semmi. Tartuffe (Gazsó Györgynek az előadás általános színvonalából magasan kiemelkedő alakítása) sablonosan álszent; Orgon (Keresztes Sándor) időnként egészséges öniróniát is felvillantó játékában) ostobán elvakult; Elmira (Pregitzer Fruzsina végig nem tudta eldönteni, kokettet vagy megközelíthetetlen nagyasszonyt játsszon, így sehogy sem találja az alakhoz illő hangot és mozdulatokat) pipiskedőn üres fejű; Dorine (Csoma Judit élvezettel és nagy sikert aratva komédiázik) nyersen odamondogató; Cléante (Gados Béla jellegtelen, gyorsan felejthető megformálásában) szürkén asszisztál; a fiatalok, Mariane (Gosztola Adél) és Valér (Mezei Zoltán) szeretetre méltóan – legyünk pontosak: szeretetre méltónak szánt, ám rendkívül hamisan előadott csetlés-botlásban kimerülő alakításában – hebehurgyák. Summa summarum: szép lassan mindent ellepő unalom ereszkedik a nézőtérre. Aztán amikor lélekben már a tapsrendre készülődünk, egyszerre élet költözik a színpadra, rohangálás, füst, gépfegyverropogás, mindenfelől kommandósok rohanják meg Orgon házát. Tartuffe-fel lövés végez (!), hullája ott marad kiterítve a halálra rémült háziak előtt gépfegyverét hanyagul lóbálva megjelenik Lőrinc, Tartuffe eddig néma kísérője (Róbert Gábor). Beleveti magát egy fotelba, és előáll a nagy leleplezéssel: a titkosszolgálat tisztje ő, aki a jóságos uralkodó megbízásából régóta figyelte már a gaz Tartuffe mesterkedéseit, s íme, most véget vet a háziak szenvedéseinek. De azért jó lesz, ha ők is vigyáznak, kivel állnak ezentúl szóba...

Érdekes, sőt, jó ötlet. Krimibe illő csavarás egy egyszerűnek tűnő történet lezárásaként.

Karsai György

Színház

Bemutató: 1999. november 6.

Nagyszínpad