Csókkirály a Szindbádban: Kamarás Iván Nyíregyházán énekel

A népszerű színész zenés estjét június 21-én Nyíregyházán láthatja-hallhatja a közönség. Kamarás Iván a Szindbád pódiumszínpadán lép fel.

Itt van végre a jó idő, s vele a szabadtéri előadások időszaka, a Móricz Zsigmond Színház pedig nemcsak a Rózsakertben, hanem a Szindbád pódium­színpadán is kiváló produkció­kat kínál a könnyed nyáresti kikapcsolódásra vágyóknak. Június 21-én 19.30-tól a Jászai Mari-díjas színész, Kamarás Iván érkezik a Szindbádba: a Csókkirály című koncert repertoárja a közönség és az ő kedvenc dalaiból áll össze.


Kamarás Iván, CsókkirályKamarás Iván zenés esttel érkezik a Szindbád Pódiumszínpadára

Fotó: Színház


Telt házzal mennek Kamarás Iván önálló zenés estjei

Kamarás Ivánt aligha kell bemutatni: ő korosztályának egyik legnépszerűbb művésze, akit filmekből, színházi darabokból, televízió-műsorokból egyaránt jól ismerhetünk, számos zenés darab főszerepét játszotta már el az ország vezető színházainak színpadán. Önálló koncertjei – az Idegenek az éjszakában Frank Sinatra és kortársai zenei világát idézi meg, az Egy fess pesti este az 1920–60-as évek dalaira épül – rövid idő alatt a közönség kedvencei lettek, állandó telt házakkal játszotta/játssza ezeket. Kamarás Iván most egy új oldalát mutatja meg A csókkirály című koncerten, ahol találkozhat, s párbeszédet folytathat a nézőkkel. 

A koncerten a legnagyobb magyar slágerek és a legismertebb világslágerek csendülnek fel, így az idősebbek nosztalgiázhatnak, a fiatalabbak pedig megismerhetik az ikonikussá vált dalokat. 

Kamarás Iván lapunknak elmondta, hogy az est repertoárját a közönség és az ő kedvenc dalaiból állította össze: elhangzik a Kicsit szomorkás a hangulatom máma, a Meseautó, a Felmegyek hozzád vasárnap délben, a Sway, a Strangers in the night és természetesen a címadó, a Csókkirály is.

– Nincs stíluskorlát, ez egy önfeledt, szórakoztató este, olyan mint amikor összeállítod magadnak a kedvenc dalaidat egy lejátszási listában, és élvezed minden pillanatát – fogalmazott.

Az ország számos pontján bemutatta már a zenés előadást, a nemrég befejeződött tavaszi turné önmagában 35 állomásból állt, s mint mondta, nagy öröm számára, hogy állandó telt házzal és zajos sikerrel mennek a koncertek. Nincs állandó kedvenc nézői dal, alapvetően a teljes repertoár értő és szerető fülekre talál, sőt a legtöbbet éneklik is vele a nézők. Az ő kedvenc dala is változik estéről estére, nehezen tudna csak egyet kiemelni.

Nemrégiben dalszerzőként is debütált

Az utóbbi időben a korábbinál nagyobb fókuszt kap a pályáján a zene: koncertekkel járja az országot, saját dalokat ír. Elképzelhető, hogy a színészet a háttérbe kerül emiatt, vagy jól megfér egymás mellett a kettő? – tettük fel a kérdést Kamarás Ivánnak, aki azt felelte, a színészet biztosan nem kerül háttérbe, a kőszínházi szereplések azonban igen, ez tudatos döntés volt részéről.

– Szerettem volna a társulati létezéstől elszakadni és meg is tettem. Hosszú évek óta már szabad­úszóként sem mondtam igent egyetlen színházi felkérésre sem, de aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. Biztosan lesz olyan, ami szíven talál, és nem tudok ellenállni. 

De most a koncert az én színházam, a nézőkkel ott találkozhatok személyesen. Színész lévén, persze beszélek a dalok között, sok humorral és rengeteg improvizációval. Nagyon sokat ad hozzá ez az este közvetlen, szerethető hangulatához a zseniális dalokon túl is. 

– Közben debütáltam dalszerzőként, A Dal című műsorban a döntőig menetelt a Polinéz sanzon, és elkészült egy teljes albumnyi anyag is. Ezekből egyébként játszom a koncerteken is, és hamarosan érkezik az első saját albumom, igen beszédes címmel: Félúton. 


Önálló estjei

  1. Idegenek az éjszakában (bemutató: Pesti Színház, 2017)
  2. Egy fess pesti este (bemutató: Orfeum Mulató, 2018)
  3. Csókkirály (bemutató: Ajka, 2025. február 14.) 


Szerző: Száraz Anita


Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.