Illyés Ákos, a Móricz Zsigmond Színház művésze számos kis és nagy szerepben nyújtott már emlékezetes alakítást. Ebben az évadban – új bemutatókban – az OZ, a nagy varázsló, a Játszd újra, Sam!, az Alul semmi, a Yerma és az Aranylakodalom című előadásokban láthattuk/láthatjuk.
Változatos műfajokban játszik, hiszen a vígjátékok mellett, mint például a Balfácánt vacsorára, a Bolha a fülbe vagy éppen a Játszd újra, Sam! sok drámai szerepet is kapott, elég, ha csak a Teljesen idegenek, az Augusztus Oklahomában, a Közellenség vagy a Tengeren című előadásokra gondolunk.
– Nem oly régen mutattátok be az Alul semmit. Nehéz, vagy kedvedre való chippendale-nek lenni?
– Nem nagy titok: az előadás végén levesszük az alsónadrágunkat is. Voltak kollegák, akiknél szorongást okozott. Próbáltuk odázni... De ez a rész jól ki van találva, nyilván nem vetkőzünk pőrére úgy hirtelen, telibe a nézők előtt. Így ez engem annyira nem zavar. Igazából nem is a chippendale-ség a fő csapás, hanem az, hogy hat férfiről és hat sorsról van szó. A színpadon ezeket kell kibontani, megmutatni: miként jutnak el a munkanélkülivé váló gyári munkások odáig, hogy kiállnak nem tudom hány száz nő elé és levetkőznek pucérra, mert abból tudnak pénzt csinálni azért, hogy a feleségnek meglegyen mindene, a fiát ne vigyék el tőle. Ezek sokkal mélyebb, szerteágazóbb motívumok annál, minthogy a chippendale-ség jó buli-e...
– A kényszer sztriptíztáncosnak vagy a munkanélküli gyári munkásnak nehezebb a sorsa?
– Ok-okozat. Nyilván ugyanazt a nehéz sorsot éli meg a munkanélkülisége, illetve az életminőségének romlása miatt. Ez sodorja őt abba a kényszerhelyzetbe, hogy sztriptíztáncos legyen. Nem tudom, én képes lennék-e erre.
– Ahhoz, hogy valaki idáig eljusson, erős kiszolgáltatottság-érzés kell.
– Többször beszélünk erről a darabban. Vélhetően, aki ezt műveli, máshogy éli meg, de én tényleg azt gondolom: nem más ő, mint egy darab hús, egy áru, egy termék. Úgy is kezelik. A mostani életem ismeretében azt mondom, nem szeretnék pénzért sem áru vagy termék lenni. Nyilván humor forrása is, hogy mi ott hatan, nem kigyúrt adoniszok táncolunk és vetkőzünk. Szerepünk szerint azért vállaljuk be az alul semmit, mert „sima” chippendale-ként nem élnénk meg. Lapot húzunk a 19-re... Hasonló sorsra, munkanélkülivé válásra ki-ki ismer eseteket a környezetében. Az a kérdés, hogy aki az életben ilyen nehéz helyzetbe kerül, hitelekkel rántja-e magát még mélyebbre, vagy rosszabb esetben elmegy lopni... Ha másként nem, de magukkal szemben, morálisan kerülnek egyre mélyebbre az általunk megformált alakok, ezért vetkőznek, és adják el magukat. Persze a színdarabban minden jól sül el: ahogy illik, nagy show lesz, happy end kell, hogy legyen a vége.
– De azért végig ott van a belső feszültség is…
– Mindenképpen, ez motiválja, ez irányítja szerintem az ő hajójukat.
– Mi lehet az Alul semmi sikerének titka?
– Elsősorban nyilván az, hogy zenés darab, sok humorral, jó karakterekkel. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez is olyan előadás tud lenni, különösen, ha még jobban összeérik, amelyről a nézők majd a buszmegállóban, vagy az autókhoz indulva is beszélnek majd. Hiszen egyesek önmagukat láthatják a színpadon, ugyanis olyan hétköznapi, emberi problémákat dolgoz fel ez az előadás – bár nyilván felnagyítva –, mint a munka, pénz, család, egzisztencia kérdésköre, ami sajnos manapság egyre inkább a néző vállát is nyomja. Ezért szerintem eszükbe fog jutni, hogy ezek a karakterek valójában ők, csak éppen nem vetkőznek, hanem pluszmunkát vállalnak valahol, vagy más megoldásokat keresnek. Tehát ez a darab alapvetően rólunk, hétköznapi emberekről szól. Azt gondolom, ha már a kezünkbe adatott egy ilyen mű, akkor érdemes minden szegletét megnézni, a mélyére menni, elmenni a falig és vissza.
– A Játszd újra, Sam! egészen más típusú vígjáték, mint például a Bolha a fülbe. Woody Allen humora közel áll hozzád?
– Nagyon régen olvastam és láttam őt, aztán kívül maradt az életemből. Jó emlékeim vannak róla, kíváncsian vártam az olvasópróbát. Az a humorvilág, gondolatiság, önirónia, amivel ő bír, ahogy szavakba önti gondolatait, zseniális.
– Dick Christie-ként nagyon elfoglalt embernek tűnsz, akit leköt a munkája. Mennyire áll közel hozzád, könnyű volt-e megközelíteni?
– Magunkból tudunk leginkább dolgozni. Dicknek a munkája lett a rögeszméje, abba hajszolja magát, erre kezd rámenni a kapcsolata. Önmagával szemben is felszínesen él. Nem a megélhetés biztosítása hajtja előre – ellentétben az Alul semmi szereplőivel –, inkább egyfajta munka-alkoholizmus. De amikor nagyon közel kerül a baj, akkor a többség kijózanodik, átgondolja az életét. ő is. Van, akinek sikerül változnia, másnál már késő. Mindezt megtapasztaljuk magunkon, és látjuk a körülöttünk élő embereken is: a kiégést, a fáradtságot, amely nem aznapi, hanem évről évre nő bennünk. Esetemben a szívem jelzett, hogy valami nincs rendjén. Rendesen pofán vágott, rádöbbentett, hogy térjek észhez.
– Rengeteget dolgozol. Hogyan lehet ebből kiszállni?
– Melyik kezembe harapjak? Nehéz döntés, de muszáj. Átszerveztem az életemet, minimálra csökkentettem a rendezéseimet, a délutáni tanításból szinte teljesen kiszállok. Vissza kell venni a tempót. A Yermában pásztor vagyok, aki folyamatosan a földeken dolgozik, metszi a fákat, s egyszer csak rádöbben: vajon miért csinálja, amikor soha nem eszik a megtermelt almából...
– Ez egyfajta szimbólum is.
– Abszolút. Nagyon fura dolog, fiatalon bekerültünk a színházba, erre tettük fel az egész életünket, a mai napig szerelem mindannyiunk számára. Igazából az a vicc jut eszembe, amikor két pulyka beszélget, s az egyik megkérdezi: van-e élet karácsony után... Hajtunk, megyünk – és nem élünk. Olykor az ember kap egy figyelmeztetést, s jól teszi, ha figyel és hallgat rá. Egy mondás szerint az embernek két élete van: az egyik akkor kezdődik, mikor megszületik, a másik, amikor rájön, hogy csak egy van...
– Ezért jó és fontos, hogy ott van a nyári szünetben a hosszú évek óta tartó másik szerelem: Görögország...
– Az egyetlen orvosság. Rákaptunk arra, hogy télen is kikapcsolódjunk, mert a január első pár napja szabad. Most például szilveszterkor otthon meghallgattuk a Himnuszt, koccintottunk, felvettük a hátizsákot, hajnalban indult a gép, elmentünk Görögországba pár napra. Nagyon remélem, az élmény kitart nyárig.
(Szerző: Kováts Dénes, Nyíregyházi Napló)
