Játszik gyerekdarabokban (OZ, Rumini), házassági leckék és kemény dráma (Yerma) részese, szakszervezetis az Alul semmiben, mindemellett a magyar nyelvvel kapcsolatos kulisszabeszélgetés részese Kuthy Patrícia, a Móricz Zsigmond Színház művésze.
– Kezdjük a Házassági leckékkel, melynek témája a hazudozás és az őszinteség kettőssége, a darab ugyanis a házastársi hűség, illetve hűtlenség kérdéskörét járja körül. Szerinted érdemes hazudni?
– Egyáltalán nem vagyok a hazugság híve. Szerintem nem érdemes. Inkább a kommunikáció, valamint az igazság pártján állok, még ha olykor konfliktusokat is okoz. Akkor marad tiszta az ember, illetve egy helyzet, ha az igazság felé törekszik. Az előadás részben valóban a hűtlenségről és a hazudozásról szól, illetve emberi kapcsolatokról, amelyekben vagy van kommunikáció, vagy nincs, illetve kérdés, jó-e a kommunikáció vagy sem. Láthatják a nézők, hogyan élnek egymás mellett emberek, esetleg miként és miért kacsingatnak ki párkapcsolatukból. Mindez nyilván bonyodalmat okoz, ami az egyik szereplőben azt eredményezi, hogy hazugságspirálba keveredik, mert valamilyen okból nem mer, nem akar igazat mondani. A másikban pedig, vele ellentétben, inkább lelkiismeretfurdalást ébreszt az igazság elhallgatása. Az ellentétes álláspont pedig nyilvánvalóan konfliktusok forrása, ami bonyolítja a helyzetet.
– Folyamatosan telt ház előtt játsszátok ezt az előadást. Milyen a visszajelzés?
– Tapasztalataink szerint nagyon szeretik, élvezik a nézők. Ez a történet ugyanis rendkívül sok humor forrása. Mindemellett szerintem nagyon sokan magukra ismernek, hiszen biztos, hogy előfordult már az életük során olyan szituáció, olyan pillanat, ami hasonló, mint ami a színpadon megtörténik. Az előadás után ki-ki vérmérséklete szerint eldöntheti, melyik utat választaná, ha netán hasonló helyzetbe kerülne.
– Alul semmi. El tudod képzelni Ákosról (a párja, Illyés Ákos színművész), ha olyan élethelyzetbe kerül, mint az általa megformált szereplő, akkor hasonlóan cselekszik?
– El. Persze most csak viccelek. Szerintem ezt a kérdést neki tedd föl, kíváncsi lennék, mit válaszol!
– A kényszer nagy úr, de – visszatérve az előadáshoz – tényleg elkerülhetetlen, mondhatni, szükségszerű a pénzkeresés ilyen formája?
– Az ő esetükben igen, mert olyan élethelyzetben találják magukat, hogy bármit megtennének, hogy megtalálják a kiutat a nincstelenségből. Egyszerűen nincs más választásuk. A történet is arról mesél, hogyan találják meg azt a fordulópontot, ami a lejtőn megállíthatja őket. Mindeközben emberileg is gazdagabbak lesznek.
– Holott nem kigyúrt huszonéves modellfiúk, hanem életük közepén járó átlagemberek. Ennek ellenére lehet, hogy a végén már élvezik is?
– Ezt tőlük kellene megkérdezni... Én, mint szakszervezetis, a végén nagyon élvezem a műsorukat.
– Gondolom, az előadás végén tombol a közönség.
– Természetesen, hat ilyen férfinek nem lehet nem tombolni.
– A két, eddig említett színdarabhoz képest a Yerma egészen más, hiszen komoly dráma. Az előadás a gyermektelenség, a gyermek utáni vágyakozás témáját járja körül. Lorca műve jó kilencven évvel ezelőtt játszódik. Napjainkban is hasonló a helyzet?
– Azt gondolom, a probléma súlyossága jottányit sem változott, teljesen mindegy, hogy kétszáz évvel ezelőtt, vagy most éli meg valaki. Annyiban lehet eltérő a helyzet, hogy azóta az orvostudomány sokat fejlődött, de biztos megoldással ma sem szolgálhat. Maga a helyzet, és annak lelki oldalai azonban ugyanolyanok. Teljesen mindegy, mikor élt vagy él az a nő, akinek valamilyen oknál fogva nem lesz, nem lehet gyereke, az ezzel járó érzések, szenvedések, kétségek ugyanazok. A közeg – úgy gondolom – soha nem változik. Aki nem járt még ebben a cipőben, az talán soha nem értheti meg. És ha valaki ezt nem érti, csak buta megfejtései lehetnek: „nem akartad eléggé”, „biztos rágörcsöltél” és sorolhatnám.
– Megint az empátia kérdése...
– Igen. Ez ma sincs másképp. A másik dolog, ami szerintem nagyon fontos, hogy ez a téma tulajdonképpen tabu, nem beszélünk róla. Ez sem jó szerintem. Erről a témáról beszélni kell.
– A magyar nyelv hete kapcsán április kilencedikén kulisszabeszélgetésre várjátok az érdeklődőket a Bencs Villába. A színművésznek – különösen, ha diákokat is oktat – fontosabb a helyes, szép beszéd és szóhasználat, mint az átlagembereknek?
– Szerintem színészként mindenképpen fontos – és nekem vesszőparipám is –, hogy a színész tudjon helyesen beszélni. A hétköznapokban gyakran találkozunk helytelen hangsúllyal, de a színpadon ezt nem engedhetjük meg magunknak, mert a magyar nyelvnek vannak bizonyos szabályai. Fontos a nyelvhelyesség. Mi azok közé tartozunk, akiknek őrizni és továbbvinni kell, hiszen ez az anyanyelvünk. És ha egy színész nem tud helyesen beszélni, akkor mit várhatunk a világtól?
– Diákkorodban mennyire állt közel hozzád a nyelvtan?
– Jól ment. Persze azóta a helyesírás szabályai sokat változtak, de a színész és a jó pap holtig tanul...
(Szerző: Kováts Dénes)
