Megtartottuk az Augusztus Oklahomában című előadásunk olvasópróbáját

Megtartottuk az Augusztus Oklahomában című előadásunk olvasópróbáját

a Móricz Zsigmond Színház Balett termében.


img_7168_21807.jpg


img_7178_21808.jpg


img_7180_21809.jpg


img_7187_21810.jpg


Az előadást Szikszai Rémusz állítja színpadra.


Tracy Letts

AUGUSZTUS OKLAHOMÁBAN

fekete komédia


Ez az oklahomai augusztus különösen forró és feszültségekkel terhes. Beverly Weston, az egykor szép reményekkel indult alkoholista költő egy lerobbant házban él altatókon és fájdalomcsillapítókon tengődő feleségével, Violettel; életükből már jó ideje valóságosan és képletesen is hiányzik a fény az állandóan besötétített szobákban. Egy nap Beverly hirtelen eltűnik, már csak a holttestét találják meg – napok múlva. A családfő temetése alkalmából Violet és három lánya, valamint hozzátartozóik újra egy fedél alatt találják magukat, ez a senki által nem kívánt helyzet pedig számos konfliktust és furcsa találkozást hoz magával; a kényszerű összezártság maga az állandó robbanásveszély. Az anyának és lányainak újra kell gondolniuk kapcsolataikat és saját élethazugságaikkal is szembe kell nézniük, miközben kétségbeesetten próbálnak újabb és újabb túlélő stratégiát, menekülési útvonalat találni. Drog, alkohol, szex, titkolt és nagyon is nyilvánvaló szenvedélyek mind megtalálhatóak a sajátos, egyszerre abszurd és drámai családtörténetben, melyben virtuóz szellemesség, talányos krimi és szabad szájú, nyers költészet váltja egymást.


A kortárs amerikai szerző, Tracy Letts fekete komédiája 2007-ben elsöprő sikert aratott a Broadwayn, a darab több Tony- és Pulitzer-díjat is nyert; miután a világ számos színpadát bejárta, 2013-ban film készült belőle, Meryl Streep és Julia Roberts főszereplésével. A szarkasztikus humorú vígjátékot Szikszai Rémusz viszi színre, akit korábban a Kalucsni rendezőjeként ismerhetett meg a nyíregyházi közönség.      

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség, Budapest www.theatrum-mundi.hu és az A3 Artists Agency, 350 Fifth Avenue, Suite 38, New York, NY 10118, USA közötti különleges megállapodás alapján kerül színre. A színdarabbal kapcsolatos minden érdeklődéssel Magyarországon a Theatrum Mundi Ügynökséghez kell fordulni. A színdarab Magyarországon kívüli jogainak ügyében az A3 Artists Agency-hez kell fordulni. Az AUGUSZTUS OKLAHOMÁBAN világpremierjét a Steppenwolf Theatre Company, Chicago, IL, USA mutatta be 2007. júniusában, Martha Lavey, művészeti igazgató és David Hawkanson, ügyvezető igazgató vezetése alatt.

Az AUGUSZTUS OKLAHOMÁBAN-t 2007. december 4-én mutatták be a Broadway-n. Az előadás Jeffrey Richards, Jean Doumanian, Steve Traxler, Jerry Frankel, Ostar Productions, Jennifer Manocherian, The Weinstein Company, Debra Black, Daryl Roth, Ronald Frankel, Marc Frankel, Barbara Freitag, Rick Steiner és a Station Bell Group támogatásával jött létre.


Tracy Letts

AUGUSZTUS OKLAHOMÁBAN

Fordította: Deres Péter és Maros András


BEVERLY WESTON ...............................................KASZÁS MIHÁLY m.v.

VIOLET WESTON, Beverly felesége ................................SZABÓ MÁRTA

BARBARA FORDHAM, Bev és Violet lánya ................. KUTHY PATRÍCIA

BILL FORDHAM, Barbara férje ........................................... ILLYÉS ÁKOS

JEAN FORDHAM, Barbara és Bill lánya .....................TARY PATRICIA e.h.

IVY WESTON, Bev és Violet lánya ......................................KOSIK ANITA

KAREN WESTON, Bev és Violet lánya............................FRIDRIK NOÉMI

STEVE HEIDBRECHT, Karen vőlegénye ....................NAGYIDAI GERGŐ

MATTIE AIKEN, Violet húga ...................................... HORVÁTH MARGIT

CHARLIE AIKEN, Mattie férje......................... HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA

KICSI CHARLES AIKEN, Mattie és Charlie fia.......................RÁK ZOLTÁN

JOHNNA MONEVETA ..................................................... DÉZSI DARINKA

DEON GILBEAUM, a seriff ............................................. GULÁCSI TAMÁS


Díszlettervező: ONDRASCHEK PÉTER

Jelmeztervező: KISS JULCSI

Dramaturg: SZIKSZAI RÉMUSZ

Súgó: KOVÁCS KATALIN

Ügyelő: T-LAFOREST CSABA

Rendezőasszisztens: DEMETER ANNA

Rendező: SZIKSZAI RÉMUSZ


Bemutató:

2022. április 2. (szombat) 19.00

Nagyszínpad


Kapcsolódó hírek
A weboldalon sütiket (cookie) használunk a felhasználói élmény javítására.
Az adatvédelemi szabályzatunkat itt találja.