Nagy Sándor Kisvárdán született, ott érettségizett a Bessenyei György Gimnáziumban. Lakóhelyéről, Fényeslitkéről Budapestre a Toldy Mária Musicalstúdióba való sikeres felvételi után költözött, 2005-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetem operett-musical szakon. Jelenleg a Játékszín társulatának tagja.
Számtalan színházi szerep találta és találja meg, filmekben játszik, rendez. Például a 2021/22-es évadban a Móricz Zsigmond Színházban a Legénybúcsú, most pedig az Aranylakodalom című előadást.
– Összeszámoltam: májusban 9 darabban 24 előadást játszol, olykor napi kettőt, rendezed az Aranylakodalmat Nyíregyházán, közben filmforgatások részese vagy.
– Áprilisban 36-ot vagy 39-et játszottam. Azt hiszem a 39 volt a legtöbb. Most azt tapasztalom, hogy a nyíregyházi színészek is nagyon sokat állnak színpadra, például Gulácsi Tomi is 30 fölött játszik ebben a hónapban. Szerencsére bőven van dolgom.
– Hogyan bírod szellemileg és fizikailag?
– Istennek hála, nagyon jól. Nyilván az is benne van, hogy csak olyan szerepeket és darabokban játszom, amiket szeretek. Nincs olyan, hogy úgy megyek be, mintha a fogamat húznák, és ez sokat számít. Nyilván nehezebb az a nap, amikor duplázunk, a május eleji hosszú hétvégén, csütörtöktől vasárnapig nyolc előadásunk volt. Jelenleg körülbelül 13-14 darabban játszom: a Játékszínben, ahol társulati tag vagyok; a Veres1Színház két darabjában, az egyiket én rendeztem; az Orfeumban egy vacsoraszínházi előadásban és Kecskeméten. Emellett felolvasó és improvizációs színházi estek részese is vagyok, megtalálnak filmszerepek, A mi kis falunk tévésorozatban is feltűnök...
– Van technikád a kikapcsolódásra, felfrissülésre?
– Meditálni szoktam, ezt kifejezetten fontosnak tartom. Emellett nagyon jó az alvókám, bárhol, bármikor el tudok aludni, 10–15 perc alatt is feltöltődöm.
– Szeretsz rendezni?
– Igen. Nyíregyházán most – miként korábban a Legénybúcsút – Szente Vajk rendezését állítom színpadra. Az Aranylakodalom létező előadás, létező rendezés, azt követem. Ráadásul a nyíregyházi színészekkel könnyű együtt dolgozni, mert egyrészt baromi tehetségesek, emellett jó fejek és felkészültek. Mindez jelentősen megkönnyíti a rendezői munkát.
– Előnyt jelent, hogy belülről is ismered a darabot, mert a Játékszín előadásában te játszod Simon szerepét?
– Persze, sokat számít, tisztában vagyok mindennel, jobban látom az előadást, az összes szerepet, a jeleneteket. Rendezőként azokra a jelenetekre kell jobban rákészülnöm, amelyekben nem vagyok benne.
– Gulyás Attilának könnyebbséget vagy nehézséget jelent, hogy a te szerepedet, Simont kapta meg?
– Tőlé kellene megkérdezni...
– Szerintem a kötöttség lehet a nehézsége, mert azt várod el tőle, ahogy te játszod.
– Ez részben igaz, de például azokat a hibákat, amiket esetleg elkövettem a Legénybúcsúnál, amikor nagyon kötöttem az ebet a karóhoz, ezúttal igyekszem elkerülni. Érdekes dolog ez a replika vagy nonreplika rendezés, amikor már meglevő előadást visz az ember színpadra egy másik társulattal. Megvan a pszichológiája: ha nem tudnák, hogy létező rendezés, talán senki sem foglalkozna ezzel. Így viszont óhatatlanul érezhető egyfajta ellenállás azzal kapcsolatban, hogy nekik miért kell ugyanúgy csinálni, amit valaki más a korábbi változatban.
– Miért pont ott lépjek be, úgy mozogjak, satöbbi?
– Most azért az a helyzet, hogy szabadjára engedem a színészeket a próbákon abban a tekintetben, hogy ha nem pontosan úgy csinálnak valamit, mint ahogy mi a Játékszín előadásában, akkor sincs semmi gond. Így a nyíregyházi előadás – és ezt el is mondtam a kollégáknak már a próbafolyamat elején – az ő színészetüktől, az ő egyéniségüktől lesz más, mint a budapesti. Itt az ő képmásukra van formálva a történet, bár a szöveg nyilván adott, a szituációk ugyanazok, de ha van valakinek ötlete, akkor azt én hagyom megvalósítani, s örülök is neki.
– Nyári Dia játszik a Játékszín előadásában és most itt is, ráadásul ugyanaz a szerepe. Ez azt jelenti, hogy ő pihenhet, nem kell minden próbára bemennie?
– A többi színész miatt ott kell lennie, amikor csak lehet. De most nagyon nehéz összefésülni, hogy mindenki mindig jelen legyen a próbákon. Amikor a Legénybúcsút rendeztem, a nyíregyházi színészek nem játszottak ennyit, mint most, ez nekem új. Főleg nem fordult elő olyan, hogy délelőtt nem tudtunk próbálni, mert aznap két előadásuk van. Amikor egy nap kettőt játszik a színész, akkor már az ő beleegyezése kell ahhoz, hogy próbáljon is. Három műszakot nem tolhat le senki, ami érthető. Ilyen szempontból ez nekem nagyon új, próbálok alkalmazkodni. Természetesen arra is akad példa, amikor én nem érek rá.
A Móricz Zsigmond Színház színészei nagyon ügyesek, szépen lerendelkeztük az egész előadást, az első felvonáson már végigmentünk kétszer, egyben. Most ők önszorgalomból – mivel én forgatok – elkezdték a második felvonást újra fölhangolni és átnézni, így hamarosan összeállhat a második felvonás is. Alapvetően nagyon konstruktívak, jól haladunk. Azt gondolom, hogy május 31-én, a bemutatón óriási sikerrel állunk majd szemben.
– Mit várhat a közönség az Aranylakodalomtól?
– Felhőtlen szórakozást. Azt nagyon fontos hozzátenni, hogy aki nem látta a Legénybúcsút, emiatt ne essen kétségbe, mert csak nagyon pici áthallás van a két előadás között. Szente Vajk, a darab írója és rendezője úgy írta meg, hogy aki nem látta az első részt sem szenved hiányt, amikor az Aranylakodalomra ül be a nézőtérre.
– Nem közvetlen folytatás, noha a szereplők zöme ugyanaz?
– Alapvetően a sztori és a helyszín is teljesen más. Az első öt percben megtudja a néző, ki kicsoda a szereplők közül. Sok csavar és fondorlat van a történetben, két és fél óra felhőtlen szórakozást kap a közönség. Mint említettem, nagyszerű egyéniségek a nyíregyházi színészek, felkészültek, pontosak, kedvesek. Szeretek velük próbálni.
– Színészként látunk-e Nyíregyházán a közeljövőben?
– Lehet, hogy a VIDOR Fesztiválon, de bevallom, ezt most nem tudom. Talán akkor, ha beválogatták a Ne most, drágám című előadásunkat. Egy biztos: nagyon szeretek Nyíregyházán színpadra lépni.
(Szerző: Kováts Dénes, Nyíregyházi Napló)
