Rékasi Károly előadása érkezik a Szindbád Rendezvényterembe március 16-án. A jólelkű, nagyszívű, gyöngéd csibész Petőfi útitársai lehetünk Rékasi Károly estjén, akivel a szabadság, a szerelem és a hazaszeretet éltető erejéről is beszélgettünk.
A jólelkű, nagyszívű, gyöngéd csibész Petőfi útitársai lehetünk Rékasi Károly estjén, akivel a szabadság, a szerelem és a hazaszeretet éltető erejéről is beszélgettünk. Rékasi Károly előadása érkezik a Szindbád Rendezvényterembe március 16-án: a népszerű színész az előadást Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából szerkesztette.
Rékasi Károly kötődik Nyíregyházához
Pályája Nyíregyházához is köti, tagja volt a Móricz Zsigmond Színháznak. Milyen emlékeket őriz erről az időszakról?
– Furcsa hasonlattal élek a gépjárművezetésből: ott tanultam meg vezetni… A Színház- és Filmművészeti Főiskolán megszereztem a jogosítványomat, de a vezetéshez szükséges tudást a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban sajátítottam el. Hatalmas élmény volt! Ádám Ottó, a színházi élet zseniális embere, a Madách Színház igazgatója segített ehhez, a főiskola után ugyanis hozzá kerültem, és egy év után a létező legnagyobb dolgot, egy úgynevezett előszerződést kaptam tőle. Akkoriban minden pályakezdő színész vágyai netovábbja ez volt. Lehetővé tette, hogy vidéken több szerephez jutva pallérozódjak, élményt szerezzek, gazdagodjon a tudásom, és utána várt vissza a szerződés a fővárosi színházhoz. Ádám Ottó ezt Léner Péterrel, a Móricz Zsigmond Színház akkori igazgatójával dolgozta ki nekem, s olyan jól éreztem magam, hogy végül nagyon nem akartam visszamenni. Káprázatos három évet tölthettem el itt, hihetetlen társak mellett állhattam a színpadon: Bárány Frigyes, Simor Ottó, Máté Eta, Varjú Olga – most is beleborzongok, ha rájuk, a játékukra gondolok. Nem véletlen, hogy amikor odakerültem, az előző évben a Móricz Zsigmond Színház volt egész Magyarországon az évad színháza, s bár a következő esztendőben is a legtöbb szavazatot kapta a cím elnyeréséhez, egyéb megfontolás miatt másik teátrumnak osztották ki. Ellenben a Galícia darab lett az egész országban az évad előadása, amit Léner Péter rendezett, és az egyik főszerepét én játszhattam. Már akkor hallatlanul erős, fényesen ragyogó csillag volt a hazai színjátszás egén a Móricz Zsigmond Színház, persze, hogy nem akartam onnan eljönni. Nem beszélve arról, hogy 1989-ben Nyíregyházán született meg az én gyönyörű lányom, Gigi. Természetes, hogy fontos szerepet játszik az életemben, az emlékeimben Nyíregyháza.
Márai Sándor: Lélekablak, a szabadság ára; Wass Albert: Szerelmem, Erdély; Petőfi Sándor: Szabadság, Szerelem – címek az önálló előadásaiból, amelyekhez a legmélyebb érzésekből, a legerősebb kapaszkodókból merít: hazaszeretet és szabadság. Elemi erővel mutatkozik meg az erős kötődése, nem tévedek, ugye?
– Egy évvel ezelőtt vehettem át az Erdélyi Magyar Örökség Díjat. A mai napig a lakásom nappalijának központi helyén áll, e beszélgetés közben is rápillantok. A díjátadó után két nappal mertem felhívni az adományozót, hogy mondja már el, miért épp rám gondoltak? A részletes indoklása végén egyetlen szót mondott: hazaszeretet. S valóban, egész életemet végig kíséri ez a mély kötődés, hisz mindenkinek fontos kell legyen, hogy honnan származunk, merre tartunk, kikhez tartozunk. Ez nekem mindig meghatározó volt, a nagyon egyszerű életet élő szüleimtől ezt láttam, ez lett az én hitvallásom is, és ezt tartom máig mérvadónak. A gyerekeimben pedig ugyanígy dolgoznak ezek az értékrendek.
Működik az atyai minta és példa…
– Igen, de nem úgy, hogy lelki fröccsök tengerében úsztattam volna őket, nem rágtam a szájukba, hogy ezt így vagy úgy csináljátok, gondoljátok. Csupán látták azt, hogyan élem én az életemet, s úgy van ez, hogy az ember egy idő után felismeri, ő miért is van a világon. Én is szembesültem a kérdésekkel, hogy mi az, amiben igazán jól érzem magam, amiben a lehető legtöbbet tehetek. A választ megtaláltam: az, hogy a csodálatos kincsekkel bíró magyar anyanyelvünket életben tartom. Magam is megteszek mindent, ami csak tőlem telhet, őrzöm és viszem a magyar nyelv csodálatos értékeit, kiváló költőink és íróink mondandójába csomagolva. Már formálódik a következő előadásom is, annak majd ősszel lesz a bemutatója.
Nyíregyházára most a Petőfi emlékműsorral várjuk: honnan jött az ihlet ehhez az irodalmi összeállításhoz? S mi alapján válogatott a gazdag költői hagyatékból?
– Ha hiszi, ha nem, ez is Nyíregyházához kötődik. Pályakezdőként ide kerülve a kollégák megkérdezték, egyébként hogy állok én az irodalommal…? Elmondtam nekik, hogy a főiskolai évek alatt, amikor Jászberényből mentem vissza ősszel, tanévkezdéskor Budapestre, a kollégiumba, négy könyvet mindig betuszkoltam a tiszta ruhák mellé. A Hét évszázad magyar versei három kötetét és Petőfi Sándor Útirajzok című naplóját. A színésztársaim rendhagyó irodalomórákat tartottak város általános és középiskoláiban, és elkezdtek ajánlgatni engem is, hogy hát van nálunk egy fiatal színész, úgy hívják, hogy Rékasi Károly, most került ide Pestről, és van neki valamilyen Petőfi összeállítása... Én meg néztem ám nagyot, amikor szóltak, na, Karcsi, készülj, mert indulhatsz, várnak téged is órát tartani! Villámgyorsan összeraktam az előadást az Útirajzok levélgyűjteményre és a hozzá kapcsolódó versekre alapozva. Volt, hogy reggel 8 órakor Záhonyban kezdtem, az órát záró kicsöngetés után autóba ültem, rohanás vissza Nyíregyházára, mert 10-től már próba várt. A mostani műsorban benne van ez az élmény, ez az évtizedek során jócskán érlelt anyag, bőségesen kiegészülve és sokkal magasabb szintre emelve, hiszen Somlai Valéria zongoraművész révén van olyan vers, ami először zongorán szólal meg, majd vetített képekben, videóban jelenik meg, s aztán hangzik el csak maga a vers is. A rímekbe szedett gondolatok ott rejlenek a képben és a zenében, ezt így, együtt varázsoljuk elő.
A közönség közelebb kerül annak megfejtéséhez, hogyan fér meg az izzó, forradalmár hevület a rajongó, de gyengéd szerelmes lélekkel?
– A titok megfejtését fura mód azzal kezdem, hogy ki is az a Rékasi Károly? Én 23 éven át estéről estére ott voltam a családok lakásában a képernyőn keresztül, egy rossz fiú, Bartha Zsolt képében, és az előadás első részében tisztázódik, hogy hogyan kerül Bartha Zsolt Petőfi Sándor közelébe. S amikor már összeáll a kép, akkor kezdődik az utazás, amely nagy érzések forrásává vált. Szendrey Júlia eljegyzése és a házasságkötés közötti egy évet a költő utazással töltötte, be akarta járni az országot, élményeket, információkat gyűjtve. Ezt az egy évet sűrítem össze, megmutatom Petőfi Sándornak azt az oldalát, ami talán nem annyira ismert. A jólelkű, nagyszívű csibészt, a véleményét bármikor bátran felvállaló, a közösség előtt is feltáró Petőfit. Nem a szabadságharcost, hanem az embert a gondolataival, az érzéseivel, a szerelmével, a természetes módon ébredő kételyeivel. A rövid élet elképesztő érzelmi, lelki gazdagságról árulkodik, ami ma is lehet viszonyítási pont, amiből ma is meríthetünk.
A szabadság szeretete, megélése az Ön életében is fontos, akár az ezzel járó kockázatot is vállalva. Nem lehet megkerülni azt a szomorú motoros balesetet, ami érte, viszont ahogy ebből erőt merített, ahogy ezt a helyére tette, az mások számára is üzenetértékű.
– Nézze, az a baleset valamiért megtörtént. Nem tudom, már nem kutatom, hogy miért, de azt tudomásul kell venni, hogy a dolgok nem történnek véletlenül. Mindennek van oka. Én azt vontam le belőle, hogy figyeljek oda jobban magamra. Különös ebben a szabadság kérdése… Ismerjük Petőfitől a Kutyák és a Farkasok dalát, de Márai is megírta, hogy a szabadságnak igen nagy ára van. A mi pályánkon is lehet szabadnak lenni – én évekkel ezelőtt ezt választottam, mert hittem önmagamban. A döntésem előtt egy budapesti színház tagja voltam, ám annak igazgatójával olyan erkölcsi, értékrendi vitába keveredtem, hogy inkább a szabadság mellett döntöttem. Azóta nekem minden hónapom a nulláról indul, magamnak kell felépíteni, de vállalom, mert ezt tiszta lélekkel és tekintettel tudom megtenni. Ha az embernek a hite, akarata, kedve ellenére kell élnie a hétköznapjait, akkor abba belerokkan, belegörnyed a háta, a válla. Én pedig a számomra fontos emberekkel sem nem tehetem meg, hogy egy meghunyászkodó embert lássanak bennem. A feleségemnek, a gyermekeimnek, az igaz barátaimnak azt kell látniuk, hogy egy önmagát vállaló, a különböző nehézségektől nem megrettenő ember vagyok számukra. A szabadság szépen hangzó fogalom, és valóban nélkülözhetetlen lételem, ám áldozatokat is követel, de én büszkén vállalom érte.
A lelki, mentális erőn túl hihetetlen formában, kondiban van, de ehhez már-már aszkéta életet él. Heti négyszer kel 4.20-kor és edz. Elárulja, honnan meríti az erőt?
– Minden reggel 4 óra 20-kor mindig kettő Rékasi ébred, ma is így történt, és ahogy ott ültem az ágy szélén, nagyon komolyan egymásnak esett a két Rékasi. Az egyik azt mondta: ugyan már, közel éjfél volt, amikor hazaértél a Bakonyból a Wass Albert emlékműsor után, alig aludtál négy óránál egy picivel többet, dőlj vissza… De a másik Rékasi meg azt mondta, hogy nem lehetsz átlagos, tucatember, nem lehetsz megalkuvó, kelj fel és tedd a dolgod! Jó ideje már ez a másik énem győz. Kitűztem magam elé például egy célt, hogy a 63. születésnapomra fekve nyomásban teljesítem a saját testsúlyom 200 százalékát. Nem sikerült, csak a 193 százalékát, de eljutottam odáig, hogy ettől nem omlok össze, hanem azt mondom, egyáltalán nem baj, még előttem áll a lehetőség, hogy föltornázzam magam, és újból megpróbáljam a 200-at. Egyébként is 63 évesen nem kell szégyellni azt a 193 százalékot, és igenis 4.20-kor fölkelek, nem engedek ebből, nem keresek kiskapukat, könnyebb utakat. Kitűzök egy célt magam elé, és ahhoz igazítom a mindennapjaimat, döntéseimet. Ott van kiváló tanárom, Szinetár Miklós, hálás vagyok a sorsnak, hogy az ő osztályába kerülhettem a Főiskolán, na, ő ma is hallatlan szellemi frissességgel, tenni akarással és életvággyal éli az életét, mert céljai vannak, kíváncsi az új kihívásokra, mindenre, ami körülötte történik. Éppen úgy, mint Szinetár tanár úrnak, nekem is mindig lesznek céljaim, mindig lesz kíváncsiságom, mert az visz előre. Ezért is készül a következő irodalmi emlékműsor, aminek szeptemberre vagy októberre tervezzük a bemutatóját.
Fuvaros családban nőtt fel Jászberényben, tüzelőt és építőanyagot szállítottak. Ma is azt teszi, csak a lélek és a szellem épül abból, amit hoz, ad a közönségnek.
– Per pillanat is egy fuvarosnak tartom magam, édesapámtól kaptam ehhez jó alapokat. Egy nyári szénlapátolás közben mondtam neki, ugyan dobjunk már fel pár lapát szénport is a kocsira ebből a nagy kupacból, az is nyomná a súlyt, ne válogassunk már annyit, hogy csak a kiváló szenet rakjuk föl. Édesapám rátámaszkodott a lapátra, és azt mondta: „Kisfiam, minek adnánk ki vacak munkát a kezünkből, amikor kiadhatunk jót is?” És ez egy nagy, örök alapigazság. Én ezért tartom magam még ma is ehhez, mert hisz’ ha egy fuvaros így gondolkodik, akkor miért adna ki bárki más is vacak munkát a kezéből, a szívéből, lelkéből? Az én felelősségem, hogy a legnagyobb tisztelettel készülök és állok a közönség elé.
Forrás: Nyéki Zsolt, Kelet-Magyarország
