Vackor

Kormos István

VACKOR

(Családi musical)

ŐSBEMUTATÓ

Színpadra alkalmazták:

Horváth Patrícia, Világos Beatrix, Szemenyei János, Nemes Takách Kata

Ki ne ismerné Vackor, a piszén pisze kölyökmackó történetét, akinek bundája boglyos, lompos, loncsos és bozontos, sötétbarna színű, , kedvenc foglalatossága pedig a fára mászás? S mivel a méltán híres Mackót érő meglepetések, a csetlés-botlás az iskola elsőre ijesztő, ismeretlen közegében olyan téma, ami ma is foglalkoztatja a kicsiket, Vackor most beköltözik a Móricz Zsigmond Színház színpadára, hogy élőben mesélje el hihetetlen és mulatságos kalandjait, botladozásait az I./b-ben, a fehérre festett,krétaporos iskola falai között…

Látvány: NEMES TAKÁCH KATA

Zeneszerző: SZEMENYEI JÁNOS

Zenei vezető: KAZÁR PÁL

Dramaturg: VILÁGOS BEATRIX

Koreográfus: SZENT-IVÁNY KINGA

Zenei asszisztens: KAZÁR TÍCIÁNA

Segédrendező: APJOK RODICA

Súgó: KÓKAI MÁRIA

Ügyelő: SÁRKÖZI ISTVÁN

Rendező: HORVÁTH PATRÍCIA

Kritikák

BRUMM!

Szinte szezonkezdettől, tavaly október elejétől vidítja gyermekközönségét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata, a Kormos István műve nyomán alkotott, Vackor c. családi mesemusical-el. A színpadra alkalmazók csapata – Horváth Patrícia, Világos Beatrix, Szemenyei János és Nemes Takách Kata – a színház összművészeti jellegét igyekezett érvényesíteni, érzékelhető sikerrel.

Rafinált gyülekezőt komponál a rendező, Horváth Patrícia. Vetkőzési sorrendben érkeznek a ruhatár irányából a gyerekcsoportok, ám szinte észrevétlen, „idegen elemek” vegyülnek az egymáshoz tartozók közé. Mindenki azt hiheti, a másik osztályból való az, aki ismeretlenül mellékeveredett. A nézőtér megtelik. Fegyelmezett várakozás. Aztán, valakinek összeverődik a tenyere. Utánzóra talál. Mind többen tapsolnak-dobolnak: követelő vastaps gerjed. És akkor felszólamlik az egyik Idegen Elem. A színpadon matató takarítóasszonyhoz interpellál, miszerint ide nekik, mára a Vackor c. előadást ígérték, na mi lesz már a kezdéssel? Semmi – így a lomposocska mámi – itt nincsen már színház, tessék, fújja a plakátokat a szél. A jelmezek, meg ott porosodnak a ruhásszekrényben, aki nem hiszi, járjon utána. Felkaptat a színpadra két család. Civakodnak-huzakodnak, élik a való világot, mintha lépcsőházi szomszédok lennének, mígnem kikristályosul az elhatározás: játsszák el maguk a történetet! Hozzákezdenek.

Az a legmegejtőbb, hogy nem vesszük észre, mikor fordul élesbe a dolog. Egyszer csak benne vagyunk. Vackor elkezdi az óvodát, ahol szebbnél jobb dolgok történnek vele, megtanulja az evést, a játékot, a viselkedést. Majd, rálép a rögös útra, ami az iskola felé visz, mert hogy Vackor – is – abba a korba ért, amikor be kell ülnie a padba mindenkinek. Komoly hely, mint tudjuk és a mi bocs barátunk sem egykönnyen boldogul. (Másokkal együtt, nem boldogul egykönnyen – a többiekkel és a felnőttekkel.) Az előjátékban, érzékletes gond- és örömközösség formálódik a nézőtéren, ami a nyíregyházi produkciót ténylegesen családi színházzá, s – a Szemenyei János komponálta dalokkal – modern életérzést sugárzó musicallé teszi.

Lakner Artúr, a mozigépészből lett író, műfordító, mozi- és színdirektor – az elmúlt század 20-as éveiben, a magyarországi gyermekszínjátszás atyamestere – ráébredt a szakmái gyakorlása során; milyen rossz hatással vannak a kicsinyek személyiségfejlődésére a felnőttek által reájuk tukmált filmek: a harc, az erőszak, a kegyetlenség, az ijesztő rémtörténetek. Ráébredt: a saját életükből vett apró epizódok bemutatására van szükségük – a szeretet, a barátság és az önzetlenség fogalmai jegyében. Nyíregyházán egyetértenek Lakner bácsival. Semmi sincs meg a Vackor-történetben, ami egy tipikus meséhez kellene: nincs öreg és szenilis király, aki folyton fázik, mert a kelekótya suszterinas nem foltozza meg a mamuszát, nincs szépséges és jóságos királykisasszony, gonosz mostoha, ármánykodó kamarás. Nagy ívben elkerülik egyszersmind a kemény gyerekszínház divatját, a szétesett családokban, alkoholista szülő(k) mellett felnövő gyermekek helyzetének boncolgatását. A tradicionális effektusok helyett, a különböző művészeti ágak szimbiózisa – a zenei nyelv, a mozgás, a színpadi formanyelv, a képi metaforák, a képzőművészeti rangú fényihletés és látvány – teremt lebilincselő harmóniát. A sűrített impulzusok bevonják a gyermeket, s az esztétikai nevelés szempontjából sem mellékesek.

A modernség természete az ambivalencia, az összhangzó ellentét: A Vackort érő meglepetések, a csetlés-botlás az ismeretlen közegben, a csavargás-világlátás csupa izgalmas téma a nézőtéri kicsiknek, ugyanakkor azonban Kormos István mókázó, dallamos rímei mögött, valami bizarr szorongásérzet is araszol. Egy verses mese-kötettel kezdte a pályáját, s éppen az ötvenes „hallgató” években majdnem minden költői képességét a gyermekirodalom művelésére fordította. A gyerekirodalom alkotója, tehát közel érezhette magához a kicsinyeket, róluk felnőtt-verset mégiscsak a franciaországi években kezdett írni. A nyolcéves Don Quijote, az Anne de Chartres és a Farkasvadászat trilógiája mindenképpen figyelmet érdemel. Mindegyikre jellemző, hogy a gyermekeket felnőttek környezetében mutatja be, s mindegyik versben van egy olyan gyerek, aki más, mint a többi, akinek már van időtudata, vannak komoly tervei, álmai. A nyolc éves Don Quijote persze egy ma élő kisfiú. Ő az, aki ül az iskolapadban, míg a többiek fogócskáznak, ő tud a szélmalomról – a bicikli talán annak modern megfelelője –, s ő gondol nagynénjére, a szeretetre-szerelemre, a szabadságra. A Vackor előképe.

A beilleszkedés és az elvágyakozás örök-modern ötvözetét öntik formába számunkra az alkotók. A belakható látványt tervező Nemes Takách Kata, a zenei vezető Kazár Pál, a koreográfus Szent-Iványi Kinga, a zenei asszisztens Kazár Tíciána közös érdeme, hogy a gyermekszínészek – Albert Fanni, Dévai Marcell, Fejér Flóra, Gebri Máté, Graholy Dávid, Hársfalvi Fanni, Habzsuda Béla, Habzsuda Tivadar, Kerekes Rajmund, Matyasovszki Fanni, Maráz Tamás, Nőprick Naomi, Oláh Zsuzsanna, Tóth Viktor, Vida Lívia – professzionális egyéni, és együttes alakítással ajándékozhatnak meg bennünket. Bátyai Éva, Jenei Judit, Nagyidai Gergő, Tóth Zoltán László a felnőtt-szerepekben teljesítenek jelesen. Külön méltatást érdemel a színházi-iskolai takarítóasszony szerepét Sándor Júlia betegsége miatt átvevő Gosztola Adél, akire nem kevesebb feladat hárul, mint megmutatni: egyszer csak mindnyájan „lompos loncsos és bozontos, piszén pisze” nagyok leszünk. Felnőnek bennünk a vágyaink, felnő a magányunk, és holtunkig remélni fogjuk: egyszer majd csak ráocsúdik valaki, hogy a mackóságunkban is, milyen szépek vagyunk…

Balogh Tibor

Bemutató: 2005. október 1.

Krúdy Kamara